Szerelmes Versek Szerelmemnek: Az Anákreoni Versek – Wikiforrás
Nagybánya, 1846. szeptember végén Szerelmes vagyok én, Vagy tán tűzbe estem? Nem tudom, de igaz, Hogy ég lelkem, testem. Látjátok pirúlni Halovány orcámat? Hajnal-e vagy alkony, Ami ottan támad? Hajnal is, alkony is; Örömim hajnala, Bánatim alkonya. Megvallom: nem első Bennem e szerelem, De hogy az utósó, Arra esküdhetem. Szerelmem sasmadár; Vagy égbe száll velem, Vagy széjjelszaggatja Körmeivel szivem.
- Hajdu Sándor:Búcsú Jambus kisasszonytól – Wikikönyvek
- Szerelmes vers az Istenhegyen – Wikiforrás
- Tragédia (Ady Endre) – Wikiforrás
- Filmek
- Irányítószám/Pécs/Névadói/Balassi Bálint – Wikikönyvek
- Szerelmes vagyok én... – Wikiforrás
Hajdu Sándor:Búcsú Jambus kisasszonytól – Wikikönyvek
A Comminge fordítójának. Vettem, Piladesem! Múzsádnak zsengéjét, Tudd meg hát iránta Barátod elméjét. Comminge keservét németűl olvastam, Hogy magyarul nem szól, azon csodálkoztam, Avagy nem lehet-e nyelvünkön jajgatni, Vagy pedig szeretőt szívesen siratni? Mi van szebb a sógor csikorgó nyelvében, Mintsem komám-uram édes beszédében? A régi vad szászok rút erres szavai Sértik füleinket idétlen hangjai. Hidegebb országok durcás nemzeteit Hagyjuk el, Barátom! hagyjuk el verseit. Szedjük ki közűlök a drága-köveket, S ékesítsük véle, ha lehet, nyelvünket. Ha nap-kelet felől származtak eleink, Apollóhoz közel szebbek hát verseink. Sirassuk meg szabad Gyöngyösi Múzsáját, Hogy most nem írhatta bús Carichliáját. Az akkori hadak félelmes zászlói Mindenütt lobogtak, mint Márs jelt-adói. A Nimfák rejteztek kő-sziklák odvában, Gyöngyösit elhagyván murányi várában. De még is olvasván éretlen munkáját, Ha nem szivelnők is magyaros nótáját, Látszik, hogy kóstolt volt Pegazus vizéből, Hogy szeretet érzett Kemény szerelméből.
Szerelmes vers az Istenhegyen – Wikiforrás
- Szerelmes vers az Istenhegyen – Wikiforrás
- Irányítószám/Pécs/Névadói/Balassi Bálint – Wikikönyvek
- Lorus gyakori kérdések women
- Tragédia (Ady Endre) – Wikiforrás
Egyszer majd még jön valaki bátor, egy nálamnál sokkal erősebb, ki nem ijed meg a pletyka-világtól, s téged majd ismét felemel, s mint voltál, te olyan fiatal, bájos, drága leszel…
Tragédia (Ady Endre) – Wikiforrás
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez "Vad jámbusid, barátom! Hadd zengjenek szerelmet. " Így szóla Árkilok-nak Anákreon szelíden. De ő saját szülöttit Nem engedé szerelmes Dalokkal elpuhítni. E szóra öszvezajdúl A két öreg poéta. Közzéjek ugrik Ámor S apróra tépi mérges Jámbussit Árkiloknak. Ambróziába mártja, Szerelmivel behinti; Liéus is, leszállván, Máslásba megfereszti. Mind felszedé örömmel Anákreon magának; S mindjárt boros, szerelmes Dalokra verte őket. Énnékem is belőlök Egy-két csomót ajánlott Bor és szerelmetesség Csepeg belőle, látod.
Illei Torquatus szép fordításában Megmutatta, hogy van ész magyar agyában, És hogy nem kell élni kölcsönözött szókkal; Igaz, hogy sok helyen magyar erőszakkal, És az értelemtől olykor elcseppenvén A papokkal útaz sebesen ügetvén. Mondják, hogy Orczynak titkos szekrényében A Múzsák rejtettek kincset szegletében. A vitézi versek ösvénye nehezebb, S a szók méltósága sokkal szükségesebb. Itt a folyó-vizek távúl büszkélkedvén, S mások mélységével titkon nevekedvén, Lassan hömpölygetik arany-fövenyeket, Vagy pedig zúgással forgatják köveket. A szónak ereje változik ellenben, És szerelmet jelent minden e versekben. A kis patakocskák lassú suttogással, Hol nyögnek, hol pedig vagynak sóhajtással, Hol pedig föld alá rejtezvén hallgatnak. Itt már a Nimfák is örömest múlatnak, És olykor öblökben rekesztvén vizeket, E gyönyörű szűzek itt mossák testeket. A titkos mirtus-fák ott körül bénőnek, E magános helyre pásztorok sem jőnek. A szerelem anyja magának szentelte, Tiszta szeretetét Dámon ott nevelte, Tovább az erdőnek árnyékos völgyében Ki felel oly bátran mások személyében?
Filmek
Valaha bájos, lenge leányka, deli legények kedvese voltál; karcsú és szép zerge-bokádra hét hosszú évszázadon át ódákat zengett a letűnt, messzi poéta-világ. Szép voltál egykor s üde, bájos, de az idő már rajtad is eljár; hajdani arcod bársonya ráncos, s fürge bokád csak sánta veréb; vén vagy már, vén, bár nem akarsz annak látszani még. Játszod a szép, tüzes asszonyt s még úgy kelleted önmagad egyre; de aki néked csókokat adjon, nincs már az a poéta sehol – lám, mindenki kerül, kinevet s más tájakra lohol. Te, aki egykor büszke legények, Byron drága szerelmese voltál, csak rongy vagy már, senki, lenézett, egy rosszhírű nő a neved, s tán még egy kis Kónya Lajos, Kucka se hálna veled. Ők pedig – ó nem kényesek aztán! kis Kossuth-díjért megölelnék tán Lucifert is, az ördögök anyját …. S ha nekik is rossz vagy te, ledér, vajon a csókod, céda leány, mondd, számomra mit ér? …Fáj a szívem, hidd el, nagyon érted, s hozzád én hittel lehajolnék, bármilyen rossz vagy, céda, lenézett, jaj, de erőm már nincs, se hitem, hogy aki rossz, olyan árva, bukott, azt az egekbe vigyem.
Irányítószám/Pécs/Névadói/Balassi Bálint – Wikikönyvek
A Wikiforrásból Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez Itt hordta az anyja, mielőtt született, köszönd meg a tájnak, hogy óvta őt és körül a vastag árnyak hűsét is köszönd, s hajló lombját a fáknak; mind néked tartogatták! napod egére napnak és harcodhoz lobogónak, mely szökkenve véd a gonosz vermektől s nehéz munkádnak diadalt hoz. Napod és lobogód! s itt is mindenben úgy érzed lélekzetét, mint mikor melletted alszik s füledbe két kicsi hanggal szuszogja szíves életét. Szerelme egyre egyszerübb és szemében már nincsen félelem figyeli munkád, mosolyog és hangja sem hallik, úgy örül, ha napodon vers terem. Szűk holmidat vidáman összetartja és széttúr a gondodon s mint nap, zápor vizét az ázott lombokon, ráncaid úgy tünteti el homlokodon. Karolva óv s karolva óvod, míg körül leskel rád a világ s végül hosszu késeivel megöl; virág nem hull majd és furakodva féreg se rág, ha meghalsz s tested égetni lebocsátják. De mint esti harang hangjára toronyból a sok fehér galamb, a hangja száll utánad s csapdos majd ott alant.
S vajon hinne-e valaki nékem, hozzád hogy kényszer mi sem űzött? rámfogná a herék hada, érzem: nékem e földön más se jutott, csak te, a tépett, kósza leány, a százszor lebukott. Van pedig, ó van valami ritka szép is benned, mely örök érték: egyszerű vagy, gyermeki tiszta, nem csúfít mély rejtelem, árny – s én mindig vágyódtam a szép, gyermeki dolgok után. S mégse tudok megszállani nálad, Valami űz, hajszol tova tőled; Szívem egy új, másfajta leánynak, tán Trocheus húgodnak adom, vagy nővéreid egyike lesz? ezt még én se tudom. Bármelyiket választom is én ki, Daktilt, avagy szép Anapesztuszt, Nem mondhatja nekik soha senki, hogy cédák, olcsó szeretők. mert szendék voltak nagyon is, mint a kolostori nők. Drágán adták szűzi szerelmük, s bárki legénnyel szóba sem álltak; így maradott fiatal a lelkük s hírük is oly hótiszta, fehér, amelyhez szenny, pletyka, gonosz, ó, soha semmi se fért. …No, kétségbe azért sose essél! Hisz tudom, oly rossz épp te se voltál; csak sokat és nőmódra szerettél – s kit nagyon és mindenki szeret, az másnál mindig hamarább bús árnyékba veszett.
Szerelmes vagyok én... – Wikiforrás
"hosszú háborúban", a török ellen indított hadjáratban újra katonáskodott. 1593 őszén, a tizenöt éves háború kezdetén, részt vett családja várainak visszafoglalásában. Esztergom 1594-es ostroma során, 1594. május 19-én egy gyalogos roham közben egy ágyúgolyó mindkét combját elroncsolta. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el az Esztergom-szentkirályi katonai táborban. Halálos ágyánál egy jezsuita, Dobokay Sándor állt. A szlovákiai Hibbe katolikus templomában, a Balassi család sírboltjában nyugszik. A templomban, amely egykor a család liptóújvári uradalmának kegyúri temploma volt, 1898-ban Liptó vármegye emléktáblát helyeztetett el. 2004-ben a magyar és szlovák kulturális minisztérium emlékoszlopot helyezett el itt.